Új köntösben a Sugársuli

December 4-én sok-sok kis Mikulás jelenlétében avatták fel a Szabadság sugárúti iskola régi épületének megújult homlokzatát. Az épületben kicserélték a nyílászárókat, hőszigetelést is kapott az iskola régi szárnya, és iskola az összes tantermét is kifestették.

Dunai Mónika és Virág Mihály rákoscsabai képviselők, egyéni képviselői keretük terhére támogatták a beruházást, így ebben az évben elkezdődhetett a felújítás. Riz Levente polgármester beszédében kiemelte, hogy, a felújítást 2010-ben folytatják. Jurecz Emil igazgató azt jelezte, ilyen olcsón talán még egyetlen másik iskolában sem festették ki a tantermeket, mint a Sugárúton. Az önkormányzat 2007-től önálló felhasználású keretet biztosít a kerületi óvodáknak, iskoláknak. Idén ez összesen 38 millió forint értékű. A tanulócsoportonként 100 ezer forintos összeggel a Szabadság sugárúti iskola ügyesen gazdálkodott. Megvették az anyagot, s a tantermek festését a szülők segítségével oldották meg. A homlokzat felújítást a Rákosemte Kft. közreműködésével a Ligetsor Bau Kft. végezte.


Kedves Látogató!


Riz Levente
polgármester
riz.levente@rakosmente.hu

.
Név
Jelszó
Jelentkezzen fogadóórára ITT!

A Hírhozó archívuma